Varianta romana Deutsch
Ön a: Home / Programok / Szent István napi néptánctalálkozó :

Szent István napi néptánctalálkozó

Minden évben augusztus 20-át megelőző napokon zajlik a nemzetközi néptánctalálkozó, melyet államalapító István királyunk tiszteletére rendeznek meg.

A találkozó résztvevői európai országok kissebségi népeit képviselő tánccsoportok, melyek táncaikkal, népdalaikkal és népviseleteikkel ízelítőt nyújtanak hazájuk folklórjából. Évente kb. nyolc-tíz ország képviselteti magát.

A rendezvények a már kialakult hagyomány szerint felvonulások, gálaműsorok formájában zajlanak Kolozsváron és Kalotaszeg falvaiban.

Az eseménysorozat mindig Kalotaszentkirályon zárul. A vendégegyüttesek a falu végén gyülekeznek, népviseletbe öltözve. Itt a helybeli néptánccsoport fogadja őket és együtt végigvonulnak a falu főutcáján, énekelve, táncolva. Közben a színes, tarka menet rövid időre megáll a Szent István szobornál, ahol a falu vezetősége fogadja őket. Ünnepi köszöntők hangzanak el, majd közösen megkoszorúzzák nagy királyunk szobrát. Innen tovább folytatják útjukat az iskola felé. Az udvaron levő szabadtéri színpadon egy színes ünnepi gálaműsorral zárul az ünnepségsorozat.

A rendezvény idevonzza nemcsak a helybelieket, hanem, a környékbeli falvak magyarságát is.


Püspök Panzió - az 1948-ban épült, eredetileg csűrként működő épület az átalakítás során is megőrizte eredeti formáját.advertisment
Püspök Panzió - az 1948-ban épült, eredetileg csűrként működő épület az átalakítás során is megőrizte eredeti formáját.advertisment

Epilare definitiva CLUJ

epilare definitiva CLUJ, bronzare organica CLUJ, masaj anticelulitic CLUJ, masaj de relaxare CLUJ, cabinet epilare definitiva, studio bronzare organica CLUJ, UCW, Tratamente corporale CLUJ, salon masaj anticelulitic CLUJ, Vacuum CLUJ, Electrostimulare, Ultrasunete CLUJ, Impachetari CLUJ, Tratamente capsula SPA CLUJ, Tratamente faciale CLUJ, Masaj facial CLUJ

Gazon sintetic articicial terenuri fotbal tenis

GAZON ARTIFICIAL SINTETIC - pentru terenuri de fotbal, de tenis, sali de sport - Gazon artificial (sintetic) pentru terenuri de fotbal, de tenis, sali de sport, piscine, gradini, terase, locuri de joaca, mochete, terenuri acoperite, expozitii si alte spatii