Varianta romana Deutsch
Ön a: Home / Kalotaszentkirály / Református templom:

Református templom

Templomunk Árpádkori erődtemplom, kőfallal körülvéve. A XIII. században épült, eredetileg gótikus, csúcsíves stílusban. Ebből csak a két bejárati ajtó kőkerete maradt meg, az ablakok az 1926 évi átalakítás során elvesztették eredeti jellegüket. Kezdetben római katolikus volt, az 1517-es reformációt követően a falu népe az 1560-as években tért át a református vallásra.

A templom mennyezete és belső berendezése az 1848-as tűzvész során megsemmisült. A jelenlegi kazettás mennyezet és a rajta levő csillárok 1994-ben készültek, a budapesti Illyés Alapítvány támogatásával. A kazetták száma 220. A szószék korona 1867-ben, az orgona 1876-ban, a Jósika pad pedig 1880-ban készült.

A torony 1762-ben épült, 4 fiatoronnyal. Benne 3 harang lakik, a legrégebbi 1800-ból származik. A templomkertben, egy faragott haranglábra felszerelve látható a Mátyás király korabeli, 1481-ben öntött régi harang. Mindkét épületrész fenyőfazsindellyel van fedve.

A templomot körülvevő kőfalon 3 kapu található, a Szentkirályi, a Zentelkei és a pap kapuja.

Püspök Panzió - az 1948-ban épült, eredetileg csűrként működő épület az átalakítás során is megőrizte eredeti formáját.advertisment
Püspök Panzió - az 1948-ban épült, eredetileg csűrként működő épület az átalakítás során is megőrizte eredeti formáját.advertisment

Epilare definitiva CLUJ

epilare definitiva CLUJ, bronzare organica CLUJ, masaj anticelulitic CLUJ, masaj de relaxare CLUJ, cabinet epilare definitiva, studio bronzare organica CLUJ, UCW, Tratamente corporale CLUJ, salon masaj anticelulitic CLUJ, Vacuum CLUJ, Electrostimulare, Ultrasunete CLUJ, Impachetari CLUJ, Tratamente capsula SPA CLUJ, Tratamente faciale CLUJ, Masaj facial CLUJ

Gazon sintetic articicial terenuri fotbal tenis

GAZON ARTIFICIAL SINTETIC - pentru terenuri de fotbal, de tenis, sali de sport - Gazon artificial (sintetic) pentru terenuri de fotbal, de tenis, sali de sport, piscine, gradini, terase, locuri de joaca, mochete, terenuri acoperite, expozitii si alte spatii